A streaming platformok aranykorát éljük. Soha annyi tartalom nem állt még rendelkezésünkre, mint ma, csupán egy kattintásnyira. A Netflix, HBO Max, Disney+, Amazon Prime Video és társaik ontják magukból az új és visszatérő szériákat, filmeket, dokumentumfilmeket, és mindenki megtalálhatja a maga kedvencét. Ez a bőség azonban egyben átok is: a hatalmas kínálatban könnyű elveszni, és még könnyebb belefutni olyan alkotásokba, amelyeket a marketing gépezet, a közösségi média zsongása vagy éppen a kritikusok túlságosan is felmagasztaltak. Ilyenkor ébred rá az ember, hogy ami másoknak a tökéletes szórakozást jelentette, az neki csupán egy „egész jó, de semmi extra” élmény volt – vagy éppen egyenesen csalódás. Jelen cikkünkben azokat a túlértékelt sorozatokat vesszük górcső alá, amelyek annak ellenére hatalmas népszerűségre tettek szert, hogy alaposabban megnézve a falak mögött talán nem is rejtőzik akkora mélység, vagy éppen a hype messze felülmúlta a tényleges minőséget. Fontos leszögezni, hogy az itt leírtak szubjektív véleményen alapulnak, és a cél nem az, hogy elvegyük bárki kedvét, hanem hogy kritikus szemmel vizsgáljuk meg a popkulturális jelenségeket, és elgondolkodjunk azon, mitől válik egy sorozat igazán kiemelkedővé – és mitől nem az.
De mit is jelent az, hogy egy sorozat túlértékelt? Nem feltétlenül azt, hogy rossz. Egyáltalán nem. Sokszor ezek az alkotások magas produkciós értékkel, kiváló színészi játékkal vagy izgalmas alapötlettel rendelkeznek. A túlértékeltség akkor üt be, amikor a sorozatot körülölelő dicsfény, a rajongói tábor lelkesedése vagy éppen a szakmai elismerés diszproporcionálisan nagy ahhoz képest, amit az nyújtani tud. Ez megnyilvánulhat abban, hogy a cselekmény logikátlan, a karakterfejlődés stagnál, a párbeszédek laposak, a mélynek szánt üzenet sekélyes, vagy egyszerűen csak nem képes megfelelni azoknak a rendkívüli nézői elvárásoknak, amelyeket a felépített hype generált. Lássuk hát, melyek azok a sorozatok, amelyek – nézői vélemények alapján is – gyakran felmerülnek a túlértékeltség listáján.
Nyerd meg az életed (Squid Game)
Kezdjük talán a legnyilvánvalóbbal: a Nyerd meg az életed (Squid Game) 2021-ben valósággal felrobbantotta a Netflix világát, és pillanatok alatt globális kulturális jelenséggé vált. A dél-koreai produkció brutális, de vizuálisan lenyűgöző képi világa, a gyermeki játékokba oltott halálos vetélkedő koncepciója, és a társadalmi egyenlőtlenségekről szóló, égető kritika azonnal beszippantotta a nézőket. A sorozat pillanatok alatt minden idők legnézettebb Netflix-tartalmává vált, díjakat nyert, és a jelmezeit a Halloween legkeresettebb kellékei között tartották számon. Hol a probléma akkor?
Nos, bár a sorozat vitathatatlanul szórakoztató és sokkoló pillanatokat kínál, a mélyebb társadalmi mondanivalója valójában meglehetősen egydimenziós. A gazdagok gonoszak, a szegények elkeseredettek, a pénz mindent felülír – ezek nem újdonságok. A Nyerd meg az életed nem igazán mond semmi újat erről a témáról, csupán egy rendkívül direkt és vizuálisan erőteljes formába önti azt. A karakterek is gyakran sablonosak, motivációik néha homályosak vagy hirtelen változnak a drámai hatás kedvéért. Az első évad felvezetése briliáns volt, de a vége felé a cselekmény néhol sántítani kezdett, és a kinyilatkoztatások sem nyűgöztek le mindenkit. A hatalmas popkulturális hatás ellenére a sorozat elvész a saját egyszerű üzenetében, és a brutalitás néha öncélúvá válik a valódi mélység helyett. Ezzel nem azt mondjuk, hogy rossz sorozat, csupán azt, hogy a körülötte lévő rajongás talán kicsit többet vetít bele, mint amennyit valójában kínál.
Emily Párizsban (Emily in Paris)
Az Emily Párizsban (Emily in Paris) szintén a Netflix egyik nagy dobása, de teljesen más okból. Ez a könnyed romantikus komédia, Darren Star (Szex és New York alkotója) agyszüleménye, a pandémia idején vált sokak számára a tökéletes „guilty pleasure” kikapcsolódássá. A sorozat egy fiatal amerikai marketinges lány, Emily Cooper párizsi kalandjait követi nyomon, aki szembesül a francia kultúrával, szerelemmel és karrier kihívásokkal.
A probléma az, hogy az Emily Párizsban annyira klisés, annyira idealizált és annyira felszínes, hogy már fáj. Párizs egy képeslapra illő háttér, ahol a problémák könnyedén megoldódnak, mindenki gyönyörű, és a divat az élet egyetlen értelme. A francia kultúrát sztereotípiákon keresztül mutatja be, és az amerikai-francia „kultúrsokk” dinamika is kimerül az egyszerű, már unalomig ismert vicceknél. Emily karaktere alig fejlődik, naivitása néha már idegesítő, és a cselekményfordulatok is kiszámíthatóak. Bár kétségtelenül könnyed szórakozást nyújt azoknak, akik kikapcsolni vágynak, és nem akarnak gondolkodni, a sorozat szinte semmi eredetiséget vagy mélységet nem kínál. A kritika gyakran támadta a valóságtól elrugaszkodott életstílusa és a felületes ábrázolása miatt, mégis hatalmas népszerűségnek örvend. Ez a tévésorozat pont azért túlértékelt, mert a nézők sokszor többet várnak el egy produkciótól, mint ami egyszerű, feledhető időtöltés.
Vaják (The Witcher)
A Vaják (The Witcher) egy másik gigasorozat a Netflix repertoárjából, amely Andrzej Sapkowski nagysikerű fantasy regényei és az abból készült népszerű videójátékok alapján készült. A rajongói bázis eleve hatalmas volt, Henry Cavill mint Geralt of Rivia pedig a tökéletes castingnak tűnt. A sorozat megpróbálta felvenni a versenyt a Trónok harca örökségével, és sok tekintetben sikeres is volt: lenyűgöző látványvilág, brutális akciójelenetek és egy összetett fantasy világ várta a nézőket.
Azonban a Vaják sorozat a rajongók és a kritikusok körében is megosztó volt, és sokan túlértékeltnek tartják. Az első évadot például rengetegen kritizálták a kusza, nemlineáris idővonalak miatt, amelyek megnehezítették a cselekmény követését azok számára, akik nem ismerték az alapanyagot. A karakterfejlődés, különösen Yennefer és Ciri esetében, néha sietősnek vagy logikátlannak tűnt. A forgatókönyvek minősége ingadozó volt, és sok esetben eltértek Sapkowski eredeti történeteitől, ami a hardcore rajongókat bosszantotta. Bár Henry Cavill elkötelezettsége és karizmája vitathatatlan volt, a sorozat a háttérben zajló kreatív nézeteltérések és az írói szoba problémái miatt gyakran gyengének bizonyult. A Vaják nagy potenciállal rendelkezett, de sajnos nem sikerült mindig kiaknáznia azt, és gyakran a felépített hype és Cavill jelenléte tartotta életben, nem pedig a koherens történetmesélés.
Stranger Things
A Stranger Things a Netflix egyik legkorábbi és máig legnépszerűbb franchise-a. A ’80-as évek nosztalgiájára építő, sci-fi, horror és kaland elemeket ötvöző sorozat pillanatok alatt belopta magát a nézők szívébe a bájos gyerekszínészeivel, a popkulturális utalásaival és a magával ragadó, misztikus történetével. Minden évad hatalmas esemény, és a sorozat körüli rajongás az egekbe szökött.
Miért lehet mégis túlértékelt? Bár az első két évad szinte hibátlan volt, a későbbi évadoknál sokan érezték, hogy a sorozat kezd túlságosan is ragaszkodni a bevált formulához. A „szörny az Upside Down-ból” sablon, a karakterek, akik szinte soha nem szenvednek maradandó veszteséget (navigátor hiba, valaki?), és a néhol indokolatlanul elhúzódó cselekmény egy idő után fárasztóvá válhat. A Stranger Things egyre inkább a nosztalgiára és a CGI-re támaszkodik ahelyett, hogy valóban új, merész irányokba vinné a történetet. A karakterek fejlődése is megállt, vagy körbejárta önmagát: Will örökös traumája, Hopper és Joyce örökké „majdnem” romantikus kapcsolata, vagy éppen Eleven erőlködése a normális életre néha már unalmasnak hatott. A streaming platformok egyik csúcsalkotása, de a kezdeti zsenialitás után a minőség egyre inkább hullámzóvá vált, miközben a hype töretlen maradt.
A szolgálólány meséje (The Handmaid’s Tale)
Margaret Atwood disztópikus regénye alapján készült A szolgálólány meséje (The Handmaid’s Tale) a Hulu (Magyarországon az HBO Max) egyik legelismertebb drámája, amely kritikusan fontos témákat feszeget a női jogokról, az elnyomásról és a szabadságról. Elisabeth Moss zseniális alakítása June Osborne/Offred szerepében díjat díjra halmozott, és a sorozat vizuálisan is lenyűgöző, nyomasztóan gyönyörű. Sokan egy modern klasszikusnak tartják.
Ennek ellenére A szolgálólány meséje is felmerülhet a túlértékelt sorozatok listáján. A regény utáni évadok során sokan érezték, hogy a sorozat önismétlővé és túlságosan elhúzottá vált. June kínzása és szenvedése végtelennek tűnt, és bár a traumát és az ellenállást akarták bemutatni, sok néző számára ez a repetitív ciklus már kimerítő és frusztráló volt. A cselekmény néhol logikátlanná vált, a karakterek döntései megkérdőjelezhetőek, és az állandóan nyomasztó hangulat néha már öncélú „szenvedés pornóvá” degradálódott, ahelyett, hogy valódi katarzist vagy fejlődést kínált volna. Bár a sorozat fontos témákat boncolgat, és a színészi játék kiemelkedő, a regény utáni évadok minősége messze elmaradt a kezdeti zsenialitástól, miközben az elismerések továbbra is özönlöttek. Az üzenet ereje, sajnos, az ismétlődések között néha elhalványult.
Végezetül fontos újra hangsúlyozni, hogy a „túlértékeltség” egy szubjektív kategória. Ami az egyik nézőt rabul ejti, az a másiknak érdektelen lehet, és ez így van jól. A streaming platformok korában, ahol a tartalomfogyasztás robbanásszerűen megnőtt, a hype és a marketing hatalma gyakran felülírja a tényleges művészi értéket vagy az eredetiséget. Ez a cikk nem arra szolgál, hogy elvegye a kedvét senkinek a fenti tévésorozatok élvezetétől, hanem arra, hogy ösztönözze a kritikus gondolkodást. Érdemes elgondolkodni azon, hogy valóban azért szeretünk-e egy sorozatot, mert mélyen megérint, elgondolkodtat és maradandó élményt nyújt, vagy csupán azért, mert mindenki arról beszél, és félünk kimaradni a popkulturális jelenségből. A lényeg, hogy mindenki a maga szempontjai szerint mérlegelje a látottakat, és találja meg azokat az alkotásokat, amelyek valóban értéket adnak az életéhez, túl a pillanatnyi média hype árnyékán.
Leave a Reply