Amikor az AMD 2017-ben bemutatta a Ryzen Threadripper processzorcsaládot, az egy földrengéssel felérő esemény volt a PC-iparban. Hirtelen egy olyan processzor jelent meg a piacon, amely addig elképzelhetetlen számú magot, PCIe sávot és memória-sávszélességet kínált a High-End Desktop (HEDT) kategóriában, mindezt sokkal versenyképesebb áron, mint az akkor uralkodó Intel megoldásai. A Threadripper nem csupán egy termék volt; egy üzenet volt, hogy az AMD visszatért, és készen áll megmérettetni magát a legmagasabb szinten is. Azóta azonban sok víz lefolyt a Dunán. A mainstream Ryzen processzorok magszáma folyamatosan emelkedett, az AMD szerverpiaci megoldása, az EPYC, szárnyalni kezdett, és a Threadripper körül egyre nagyobb csend honolt a fogyasztói piacon. Ez a csend sokakban felvetette a kérdést: a Ryzen Threadripper halott lenne?
Ahhoz, hogy megértsük a Threadripper jelenlegi helyzetét, vissza kell tekintenünk a kezdetekre. Az első generációs Threadripper (pl. 1950X) 16 maggal és 32 szállal, quad-channel memóriatámogatással és 64 PCIe Gen3 sávval érkezett, szemben az Intel Core i9-7900X 10 magjával és 44 PCIe sávjával. Ez a hatalmas magszám és az óriási I/O képesség azonnal elnyerte a tartalomgyártók, videószerkesztők, 3D-renderelők és szoftverfejlesztők szívét. A Threadripper azonnal az iparág egyik legkiemelkedőbb teljesítményű processzorává vált, amely nem csupán gyorsabb volt a versenytársainál bizonyos munkafolyamatokban, hanem sokkal hatékonyabb platformot is kínált a professzionális felhasználásra szánt bővítőkártyák és adattárolók számára.
A harmadik generációs Threadripper (TRX40, pl. 3990X) 64 maggal és 128 szállal tetőzött, ami abszolút páratlan volt a HEDT szegmensben. Ezek a chipek valósággal összeroppantották a többszálas munkaterheléseket, és referencia ponttá váltak a professzionális munkaállomások világában. Az AMD stratégiája egyértelmű volt: dominálni a csúcskategóriát, ahol a nyers számítási teljesítmény és a sávszélesség a legfontosabb. Ekkoriban azonban már kezdett kirajzolódni az a trend, amely később a Threadripper „haláláról” szóló pletykákat táplálta. A mainstream Ryzen processzorok, különösen az 5000-es és később a 7000-es széria, egyre több magot kaptak. A Ryzen 9 5950X 16 maggal már elérhetővé tette a viszonylag magas magszámot a „fogyasztói” platformon, és az Intel is igyekezett felzárkózni a Core i9-es szériával. Ezzel a HEDT és a mainstream kategória közötti „magolló” kissé bezárult, ami egyes felhasználóknak feleslegessé tette a drágább Threadripper platformot.
A másik fontos tényező az AMD EPYC szerverprocesszorainak feltörekvése volt. Az EPYC chipek kiválóan teljesítettek az adatközpontokban és szerverekben, ahol az extrém magszám, a memória-sávszélesség és a megbízhatóság kulcsfontosságú. Ahogy az EPYC egyre sikeresebb lett, az AMD elkezdte átgondolni a Threadripper helyét a portfóliójában. A Threadripper, mint „fogyasztói” HEDT chip, egyre inkább ütközött az EPYC alacsonyabb kategóriás verzióival, és az AMD valószínűleg felismerte, hogy a piac jobban szegmentálható. Ennek eredményeként született meg a Threadripper Pro sorozat. A Threadripper Pro nem csak egyszerűen több magot kínált, hanem bevezette a nyolccsatornás memóriát (ami megduplázta a sávszélességet a normál Threadripperhez képest), több PCIe sávot (128-at), és olyan profi felhasználóknak szánt funkciókat, mint a PRO biztonsági és kezelhetőségi megoldások. Ez a lépés egyértelműen a professzionális munkaállomás szegmens felé terelte a Threadrippert, távolabb a hagyományos, tuningra éhes PC-s rajongóktól.
És itt jön a lényeg, amiért sokan halottnak hiszik a Threadrippert. A Threadripper Pro megjelenésével a „normál” Threadripper generációk közötti szünet drámaian megnőtt. A TRX40 (harmadik generációs) után hosszú ideig nem érkezett új „fogyasztói” Threadripper. A Threadripper Pro modellek drágábbak voltak, speciális alaplapokat igényeltek (WRX80), és elsősorban OEM partnerek, mint a Dell, HP vagy Lenovo kínálatában jelentek meg, előre összeállított munkaállomásokban. Ez azt jelentette, hogy a hobbi építők, akik korábban a Threadrippert választották a luxus kategóriás játékra és tartalomgyártásra, elvesztették a közvetlen hozzáférést a platformhoz, vagy a belépési költség túl magasra szökött. Ez a látszólagos hiány a fogyasztói piacon, és a fókusz áthelyezése a professzionális szegmensre, sokakban azt a benyomást keltette, hogy a Threadripper végleg eltűnt a radarokról.
Azonban a Threadripper nem halt meg, csupán metamorfózison ment keresztül. Az AMD 2023 végén feltámasztotta a „nem-Pro” Threadrippert a TRX50 platformmal, és egyidejűleg bemutatta az új WRX90 alapokon nyugvó Threadripper Pro modelleket is. Ez a lépés egyértelműen azt mutatja, hogy az AMD a Threadrippert két különálló, de egymást kiegészítő entitásként kezeli: a TRX50-es Threadrippert (pl. 7970X, 7980X) a felsőkategóriás munkaállomásokhoz és a „prosumer” felhasználókhoz, akiknek szükségük van a hatalmas magok számara (akár 64 magig) és a rengeteg PCIe sávra (akár 48 Gen5 sávra), de megelégszenek a quad-channel memóriával. Ezzel szemben a WRX90-es Threadripper Pro (pl. 7995WX) továbbra is a legextrémebb igényű profi felhasználóknak szól, akiknek 96 magra, nyolccsatornás memóriára és 128 PCIe Gen5 sávra van szükségük. Ez a szegmentálás ésszerű, és valós igényeket elégít ki.
Tehát miért van még mindig szükség a Threadripperre? Miért nem elegendő egy high-end mainstream CPU vagy egy EPYC szerverprocesszor? A válasz a speciális munkaterhelésekben rejlik. Egy 16 vagy 24 magos mainstream CPU, bár kiváló, nem képes olyan feladatokat hatékonyan kezelni, mint a rendkívül komplex 3D renderelés, ahol a projektek mérete és a modellek bonyolultsága megköveteli a 64 vagy akár 96 fizikai magot. Ugyanez igaz a nagyméretű adatkészletek feldolgozására, a numerikus szimulációkra, a nagyszabású szoftverkompilációkra vagy a professzionális videószerkesztésre 8K+ felbontásban, több stream-mel és effekttel. Ezek a feladatok nem csupán magas magok számat igényelnek, hanem gigantikus memória-sávszélességet és a rengeteg PCIe sávot is a villámgyors NVMe tárolók és a professzionális GPU-k (akár több is) hatékony kezeléséhez.
A Threadripper betölt egy rést az EPYC és a mainstream Ryzen között. Míg az EPYC a legmagasabb szintű szerverekhez és adatközpontokhoz készült, gyakran kétfoglalatos konfigurációban, hatalmas memóriakapacitással és vállalati szintű funkciókkal, addig a Threadripper Pro egy egyfoglalatos munkaállomás megoldás, amely sok EPYC képességet kínál, de egy sokkal kompaktabb és kevesebb fogyasztású formában, ami ideális egy egyedi munkaállomáshoz. A TRX50-es Threadripper pedig a régebbi HEDT felhasználóknak ad lehetőséget a modernizálásra, anélkül, hogy az EPYC ökoszisztémába kellene beruházniuk, ami túl sok lehet a számukra.
A jövőre nézve a Ryzen Threadripper helye stabilnak tűnik. Az AMD világosan szegmentálta a piacot: a mainstream Ryzen az átlagos és a high-end fogyasztói PC-khez, a Ryzen Threadripper (TRX50) a felsőkategóriás egyedi munkaállomásokhoz és a „prosumer” alkotáshoz, a Threadripper Pro (WRX90) a legigényesebb professzionális munkaállomásokhoz, és az EPYC a szerverekhez és adatközpontokhoz. Ez a stratégia lehetővé teszi az AMD számára, hogy minden szegmensben a legmegfelelőbb megoldást kínálja, és maximalizálja az architektúrák kihasználtságát. A technológia fejlődésével a komplexitás és az adatok mennyisége csak nőni fog, ami azt jelenti, hogy a rendkívül nagy magok számara, óriási memória-sávszélességre és hatalmas I/O képességekre mindig is szükség lesz bizonyos iparágakban. A Threadripper ezen igények kielégítésére született, és ezen célját továbbra is maradéktalanul teljesíti.
Összefoglalva: a Ryzen Threadripper nem halt meg. Inkább felnőtt, specializálódott, és célirányosabbá vált. A kezdeti, mindent elsöprő HEDT dominanciából egy olyan professzionális eszközzé érett, amely pontosan tudja, kiknek szól, és mire képes. Bár lehet, hogy már nem kap akkora médiafigyelmet, mint az első napokban, de a háttérben, a legkomolyabb munkaállomásokban továbbra is szorgalmasan végzi a dolgát, a profi felhasználók nélkülözhetetlen segítőtársaként. A Threadripper él és virul, csak éppen nem az otthoni nappaliban, hanem a stúdiókban, laboratóriumokban és szervertermekben.
Leave a Reply