A ’90-es évek közepén a digitális világ még csak bontogatta szárnyait. Az internet fogalma a legtöbb háztartásban legfeljebb valami távoli, sci-fi filmekből ismert misztikum volt, a mobiltelefonok ritka, drága státusszimbólumoknak számítottak, és a számítógépek sem tartoztak az alapfelszereltséghez. Ez volt az az időszak, amikor a legtöbbünk számára a szórakozás forrása a televízió, a kazettás magnó, vagy éppen egy-egy konzoljáték (ha volt szerencsénk hozzá) jelentette. Az informatika világa messzinek és bonyolultnak tűnt. Ebbe a még analóg, de már a digitális küszöbén álló korba érkezett meg az életembe az első otthoni számítógép – egy gép, amely nemcsak a technológia, hanem az egész világom felfedezését jelentette. A Windows 95 pedig nem egy operációs rendszer volt, hanem egy kapu egy új dimenzióba.
Emlékszem, mintha tegnap lett volna: egy nagy, bézs színű doboz, melynek belsejében ott rejtőzött a jövő. Nem volt hipergyors, nem volt elegáns, de akkoriban minden porcikája a csodát sugározta. Egy monokróm, vagy jobb esetben egy kis felbontású színes CRT monitor, egy terjedelmes toronyház, kattogós billentyűzet és egy kétgombos egér – ez volt az én szentélyem. Az ünnepélyes kicsomagolás, a kábelek óvatos, már-már rituális csatlakoztatása, és az első bekapcsolás pillanata örökre bevésődött az emlékezetembe. Az a finom surranás, ahogy a ventilátorok megpördülnek, a merevlemez jellegzetes csikorgása, majd a monitoron megjelenő vibráló kép – ez volt az igazi indítás. Eleinte félelemmel vegyes tisztelettel néztem rá, nem akartam elrontani, de a kíváncsiság sokkal erősebb volt.
A DOS parancssora már ekkor is létezett, de az átlagfelhasználó számára egy idegen nyelv volt. A Windows 95 azonban mindent megváltoztatott. 1995. augusztus 24-én jelent meg, és egy forradalmat hozott el az otthoni számítógépezésbe. Nem túlzás azt állítani, hogy a felhasználói felület megváltoztatásával a Microsoft széles tömegek számára tette elérhetővé a számítógépet. Az első, ami feltűnt, a grafikus felület volt: színes ikonok, ablakok, menüsorok. A Start menü – ez a varázslatos gomb a bal alsó sarokban – mindennek a központjává vált. Itt volt minden program, minden beállítás, minden, amire csak szükségünk lehetett. A Plug and Play funkció, bár nem mindig működött tökéletesen, azt ígérte, hogy a hardverek csatlakoztatása a jövőben fájdalommentes lesz. Az ikonikus indítási hang, amelyet Brian Eno komponált, a „The Microsoft Sound” pedig a korszak szimbólumává vált. Ez volt az, ami elválasztott minket a parancssor hideg világától, és bevezetett a vizuális, interaktív számítógépezés korszakába.
Az első napok és hetek az ismerkedéssel teltek. Minden kattintás egy új felfedezés volt. A Munkapad (Desktop) tele volt ikonokkal: „Sajátgép” (My Computer), „Lomtár” (Recycle Bin), „Hálózati környezet” (Network Neighborhood). Az egeret lassan tologatva fedeztem fel a képernyő minden szegletét. Különösen emlékezetesek voltak az előre telepített játékok: a Aknakereső (Minesweeper) és a Pasziánsz (Solitaire) órákra képes volt lekötni. Ezek nemcsak szórakoztattak, de segítettek elsajátítani az egérhasználat alapjait is. A Paint programban rajzolgattam, próbálgattam a különböző színeket és ecseteket, és büszkén mutogattam a pixeles, de számomra remekműveket. A WordPad és a Jegyzettömb (Notepad) az első szárnypróbálgatások helyszíne volt a szövegszerkesztésben. Megtanultam, mi az a C: meghajtó, miért van szükség floppy lemezekre (A: meghajtó!), és hogyan kell fájlokat másolni egyik mappából a másikba. A rendszerhangok, a jellegzetes csippanások és hibaüzenetek máig a fülemben csengenek. Ez a játékos felfedezés volt az alapja a későbbi, mélyebb ismereteknek.
Ami igazán megváltoztatta a világot, az az internet volt. Kezdetben csak egy távoli álom, majd valósággá vált a dial-up modem segítségével. Az a jellegzetes, vinnyogó, kattogó hangsor, ahogy a modem kapcsolódott a hálózathoz, máig felidézi bennem az izgalmat és a feszültséget. Perceket, néha hosszú perceket vett igénybe a kapcsolat létrejötte, és egyetlen apró hiba megszakíthatta az egészet. De ha sikerült, egy teljesen új univerzum nyílt meg. Az Internet Explorer (vagy a korai Netscape Navigator) volt a kapu. A weblapok lassan, sorról sorra töltődtek be, a képek pixelesen, késleltetve jelentek meg. Emlékszem az első kereséseimre, ahogy próbáltam információkat találni a kedvenc hobbijaimról, zenekaraimról.
Az email volt a másik nagy dolog. A Hotmail és a Freemail megjelenésével hirtelen kommunikálni tudtam barátokkal, rokonokkal, akik távol éltek, vagy éppen külföldön voltak. Ez a kommunikációs forradalom volt a kezdet. De az igazi közösségi élmény a chat szobákban (IRC) kezdődött, ahol névtelenül, de valós időben beszélgethettem idegenekkel a világ minden tájáról. Ez a végtelen információ és kapcsolat lehetősége volt az, ami igazán rabul ejtett, és megmutatta, milyen hatalmas potenciál rejlik a hálózatos világban, még akkor is, ha percenként fizettünk érte.
A számítógép nemcsak munkaeszköz volt, hanem egy hihetetlen játékplatform is. Bár a konzolok is virágoztak, a PC-s játékok egyre fejlettebbek lettek, különösen a CD-ROM-ok megjelenésével. Előtte a játékok jellemzően floppy lemezen érkeztek, gyakran több lemezen szétosztva, és a telepítés igazi kaland volt. A CD-ROM meghajtók elterjedésével azonban hatalmas, grafikailag sokkal gazdagabb játékok váltak elérhetővé. Az olyan címek, mint a Doom, a Quake, a Warcraft II, vagy később az Age of Empires és a Red Alert órákra a monitor elé szögeztek. A 3D-s grafika, a részletes hanghatások és az összetett játékmenetek teljesen magával ragadtak. A játékok telepítése és futtatása azonban sokszor komoly fejtörést okozott. A DirectX driverek, a különböző videokártya-illesztőprogramok frissítése, a memóriakonfigurációk optimalizálása mind-mind a rendszergazdai képességek fejlődését segítették elő. A játékok révén tanultam meg a legtöbbet a számítógép hardveréről és szoftveréről, a hibaelhárításról, és arról, hogyan hozhatom ki a legtöbbet a gépből.
Persze, az út nem volt mindig sima. A Windows 95, bár forradalmi volt, távolról sem volt tökéletes. A hírhedt Kék Halál (Blue Screen of Death, BSOD) gyakori vendég volt, különösen új hardverek telepítésekor, vagy túl sok program futtatásakor. A driverek – ezek a kis szoftverek, amelyek lehetővé teszik a hardverek kommunikációját a rendszerrel – állandó fejtörést okoztak. Egy új nyomtató vagy hangkártya beüzemelése néha egész délutáni programot jelentett, driver CD-kkel, internetes kereséssel (ha volt éppen net), és a „találd el, melyik a megfelelő” módszerrel.
Az antivirus programok (McAfee, Norton Antivirus) akkoriban kezdtek elterjedni, és nélkülözhetetlenné váltak, ahogy az internet és a floppy-n terjedő vírusok egyre nagyobb fenyegetést jelentettek. A vírusirtók futtatása, a rendszerek tisztán tartása alapvetővé vált. Megtanultam a fájlok biztonsági mentésének fontosságát (általában a legfájdalmasabb módon, adatvesztés után), és a rendszeres karbantartás szükségességét. A CD-írók megjelenésével a biztonsági mentés is könnyebbé vált, de addig a floppy lemezek korlátozott tárhelye nagy kihívást jelentett. Ezek a kihívások azonban nem elrettentettek, sőt, még inkább ösztönöztek a mélyebb megértésre és a problémamegoldásra. Minden hiba egy lecke volt, és minden sikeres javítás egy kisebb győzelem.
Az első otthoni számítógépem drámaian megváltoztatta a mindennapjaimat. A kezdeti játék és felfedezés után hamarosan a tanulás és a kreativitás eszközévé vált. Iskolai feladatokat írtam vele, prezentációkat készítettem (még Power Point előtt, WordPadben!), és kutattam információkat az interneten. A digitális fényképezés és a zenei szerkesztés is megjelent az életemben, bár kezdetleges formában. A számítógép révén nemcsak információkat szereztem, hanem új módokon fejezhettem ki magam. Kapcsolatot tartottam barátokkal, akiket addig csak telefonon vagy levélben értem el, és új ismeretségeket kötöttem online közösségekben. Nem túlzás azt állítani, hogy ez a gép fektette le az alapokat ahhoz a digitális tudáshoz és érdeklődéshez, amely azóta is végigkíséri az életemet, és nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a mai napig az informatika területén tevékenykedem.
A Windows 95 és az első otthoni számítógépem korszaka egy digitális átmenet volt. Ma már nehezen tudnánk elképzelni az életünket okostelefonok, szélessávú internet és felhőalapú szolgáltatások nélkül. Az akkori gépek teljesítménye nevetségesen alacsonynak tűnne a mai okosórákhoz képest is. Mégis, ez volt az az időszak, amikor a számítógép kilépett a laborokból és az irodákból, és bekerült a nappalikba, a gyerekszobákba.
A Windows 95 volt az a mérföldkő, amely a felhasználóbarát felületével, az új funkcióival és a multimédiás képességeivel megnyitotta az utat a digitális forradalom előtt. Az általa bevezetett alapvető koncepciók – a Start menü, a tálca, az ablakok rendszere – a mai napig is velünk vannak, alapjaiban határozzák meg a modern operációs rendszereket. Az akkori élmény nemcsak egy nosztalgikus visszatekintés a múltba, hanem egy emlékeztető arra, hogy a technológia hogyan alakította át az életünket, és hogyan tette a digitális világot mindenki számára elérhetővé. Az első számítógépem nemcsak egy gép volt, hanem egy mentor, egy kapu, és egy örök emlék arról, hogyan indult el a digitális utazásom.
Leave a Reply