Ezeket a beállításokat soha ne piszkáld a BIOS-ban!

A modern számítógépek lelke a BIOS (Basic Input/Output System), vagy újabban az annak fejlettebb utódja, az UEFI (Unified Extensible Firmware Interface). Ez a szoftveres réteg felelős azért, hogy a gép bekapcsolásakor felismerje és inicializálja az összes hardverkomponenst – a processzortól a memórián át a háttértárakig –, majd elindítsa az operációs rendszert. A legtöbb felhasználó sosem tér be ebbe a menübe, és ez valószínűleg a legjobb is így. Vannak azonban, akik kíváncsiságból, teljesítményhajhászásból vagy éppen egy probléma megoldásának reményében mélyebbre ásnak. A BIOS/UEFI azonban nem egy egyszerű alkalmazás, amiben kedvünk szerint kattintgatunk. Éppen ellenkezőleg: a benne található beállítások módosítása komoly következményekkel járhat, a rendszer instabilitásától kezdve a gép működésképtelenségéig, sőt, akár a hardverkárosodásig. Ebben a cikkben azokat a kritikus beállításokat vesszük sorra, amelyekhez ha nem vagy szakértő, inkább soha ne nyúlj!

Miért ne piszkáld a BIOS-t?

A gyártók a BIOS beállításokat úgy optimalizálják, hogy a számítógép a lehető legstabilabban és leghatékonyabban működjön a gyári specifikációk szerint. Amikor egy beállítást megváltoztatsz, felülírod ezt az optimalizációt, ami számos problémához vezethet:

Rendszerinstabilitás: A számítógép lefagyhat, újraindulhat, vagy kék halál hibákat produkálhat.
Bootolási hibák: A gép egyáltalán nem fog elindulni, vagy nem találja az operációs rendszert.
Hardverkárosodás: Feszültség vagy órajel beállítások helytelen módosítása tartósan károsíthatja a processzort, memóriát vagy az alaplapot.
Adatvesztés: Bár közvetlenül nem a BIOS okoz adatvesztést, egy nem induló rendszer megnehezítheti az adatokhoz való hozzáférést.
Garancia elvesztése: Egyes gyártók érvényteleníthetik a garanciát, ha bebizonyosodik, hogy a károsodást helytelen BIOS-beállítás okozta.

A legfontosabb alapszabály tehát: Ha nem tudod pontosan, mit csinálsz, és mi annak a következménye, hagyd békén!

1. Feszültségbeállítások (Voltage Settings)

Ez az egyik legveszélyesebb terület a BIOS-ban. Számos komponenst lehet feszültséggel ellátni (CPU Vcore, DRAM Voltage, VCCIO, VCCSA, PCH Voltage stb.), és a helytelen értékek beállítása rendkívül kockázatos.
A processzor feszültségének (CPU Vcore) emelése például az overclocking (túlhajtás) során válhat szükségessé a stabilitás megőrzése érdekében. Azonban még a legkisebb túlzás is katasztrofális következményekkel járhat. A túl magas feszültség jelentősen növeli a hőtermelést, ami gyorsabb hardver degradációhoz, extrém esetben azonnali meghibásodáshoz vezethet. Ha a hűtés nem megfelelő, a processzor túlmelegszik, és leáll (throttling), vagy ami még rosszabb, tönkremegy. Ugyanez igaz a memória feszültségére (DRAM Voltage) is. Bár az XMP/DOCP profilok automatikusan beállítják az optimális feszültséget a memóriamodulokhoz, a kézi emelés szintén túlmelegedést és instabilitást okozhat, különösen, ha a modulok nincsenek erre tervezve. Ezeket az értékeket kizárólag tapasztalt overclockerek állítják, szigorú tesztelési protokollok és megfelelő hűtés mellett.

2. Órajel- és Multiplikátor-beállítások (Clock Ratios & Multipliers) – Az Overclocking alapjai

A processzorok és a memória órajele határozza meg, milyen gyorsan dolgoznak. Ezeket az értékeket is a BIOS-ban lehet módosítani, főként az overclocking céljából, ami a hardvergyártó által meghatározott sebességhatár feletti üzemeltetést jelenti.
A CPU Multiplier vagy Core Ratio beállítása a processzor alap órajelét (BCLK/FSB) szorozva adja meg a végső órajelet. Ennek az értéknek a növelése közvetlenül emeli a processzor sebességét, de ezzel együtt a hőtermelését és az energiaigényét is. Túlzásba vive a rendszer azonnal instabillá válhat, lefagyhat, vagy nem is bootol be. A feszültségbeállításokhoz hasonlóan itt is a túlzott hő és a stabilitás elvesztése a fő kockázat. Ugyanez vonatkozik a BCLK (Base Clock) módosítására is. Ez a processzor, a memória és a PCIe csatlakozók alapvető órajele, így ennek kis mértékű változtatása is drámai hatással lehet a teljes rendszer stabilitására. Mivel ez a beállítás befolyásolja az összes busz órajelét, sokkal finomabb hangolást és nagyobb tudást igényel, mint a multiplikátor módosítása. Ha nem tudod pontosan, hogyan hat ki a BCLK változtatása az összes többi komponensre, tartsd magad távol tőle!

3. Memória időzítések (Memory Timings)

A RAM sebességét nem csak az órajel (pl. 3200 MHz), hanem az úgynevezett időzítések (timings) is befolyásolják, például a CAS Latency (CL), tRAS, tRP, tRCD. Ezek a számok jelzik, hogy a memória mennyi ciklus alatt hajt végre bizonyos műveleteket. A gyártók XMP (Extreme Memory Profile) vagy DOCP (Direct Overclock Profile) profilokat biztosítanak, amelyek egy kattintással beállítják a memória gyárilag garantált, optimalizált órajelét és időzítését. Ezeket a profilokat általában biztonságos és ajánlott engedélyezni, mivel céljuk a memória specifikált teljesítményének kihasználása. Azonban a kézi memória időzítések módosítása egy teljesen más kategória. Ez rendkívül összetett, és még a tapasztalt overclockereknek is sok időbe telik a tökéletes beállítás megtalálása. A helytelen értékek a rendszer instabilitásához, bootolási hibákhoz vagy kék halál képernyőkhöz vezetnek. Mivel a memória a processzorral szoros együttműködésben dolgozik, a rosszul beállított időzítések az egész rendszer működését felboríthatják.

4. CPU Power Limits (PL1, PL2, Tau)

A modern processzorok, különösen az Intel Core i sorozatúak, számos teljesítménykorlátot (Power Limits) használnak a hőtermelés és az energiafogyasztás szabályozására. A PL1 (Power Limit 1) a processzor tartós, hosszú távú fogyasztási limitjét, a PL2 (Power Limit 2) a rövid távú, boost fázis alatti maximális fogyasztását jelöli. A Tau pedig azt az időtartamot, ameddig a processzor a PL2 szinten működhet. Ezen értékek növelése elméletileg jobb teljesítményt biztosíthat, mivel a processzor hosszabb ideig tarthatja magasan az órajelét, de valójában csak akkor van értelme, ha a hűtésed messze meghaladja a gyári specifikációt. Ha ezeket a korlátokat indokolatlanul emeled, a CPU túlmelegedhet, leállhat, vagy extrém terhelés alatt instabillá válhat. Ezek a beállítások mélyreható ismereteket igényelnek a processzor működéséről és a hűtési megoldások képességeiről.

5. SATA mód (AHCI, RAID, IDE)

Ez a beállítás határozza meg, hogyan kommunikál az alaplap a SATA csatlakoztatott háttértárakkal (SSD-k és HDD-k). A modern rendszerek szinte kizárólag az AHCI (Advanced Host Controller Interface) módot használják, ami optimalizálja az SSD-k teljesítményét és támogatja a fejlett funkciókat, mint például a NCQ (Native Command Queuing). A RAID (Redundant Array of Independent Disks) módra akkor van szükség, ha több háttértárból szeretnél logikai kötetet létrehozni (pl. RAID 0 a sebességért, RAID 1 az adatbiztonságért). Az IDE (Integrated Drive Electronics) mód egy elavult, visszamenőleges kompatibilitást biztosító lehetőség, amelyet csak nagyon régi operációs rendszerek vagy hardverek esetén érdemes használni.
A probléma akkor adódik, ha az operációs rendszert (pl. Windows) AHCI módban telepítetted, majd utólag IDE vagy RAID módra váltasz a BIOS-ban. Ebben az esetben a rendszer nem fog bootolni, mert a Windows nem találja a megfelelő illesztőprogramot a megváltozott vezérlőhöz. Ezt a beállítást csak az operációs rendszer telepítése előtt szabad módosítani, vagy speciális Registry trükkökkel lehet utólag, de az is kockázatos. A legjobb, ha az AHCI módot hagyod bekapcsolva, hacsak nincs nagyon specifikus okod a RAID konfigurálására.

6. CSM (Compatibility Support Module)

A CSM egy beállítás az UEFI BIOS-okban, amely lehetővé teszi a régebbi, úgynevezett „Legacy BIOS” módú bootolást. Erre akkor lehet szükség, ha egy régi operációs rendszert (például Windows 7 vagy korábbi) vagy egy régi videokártyát használsz, amely nem támogatja az UEFI bootot. A modern rendszerek és operációs rendszerek (Windows 10, Windows 11) azonban az UEFI natív módot részesítik előnyben, amely gyorsabb bootolást és jobb biztonsági funkciókat kínál (pl. Secure Boot).
Ha az operációs rendszered UEFI módban lett telepítve, és letiltod a CSM-et, az általában nem okoz problémát. Sőt, ajánlott is. Azonban, ha a rendszered Legacy módban van telepítve (például egy régi HDD-re MBR partíciós táblával), és letiltod a CSM-et, akkor a gép nem fog bootolni, mivel nem találja a legacy bootrecord-ot. Hasonlóképpen, ha egy UEFI rendszert futtatsz, és engedélyezed a CSM-et (ami alapértelmezett is lehet), az okozhat furcsa bootolási viselkedést vagy lassabb indulást. A legjobb, ha ellenőrzöd, hogy az OS-ed milyen módban fut (MBR vs. GPT, Legacy vs. UEFI), mielőtt módosítod ezt a beállítást. Általánosságban elmondható, hogy az újabb rendszereken érdemes kikapcsolva hagyni, vagy legalábbis nem bolygatni, ha működik a rendszer.

7. Biztonsági beállítások (Secure Boot, TPM)

A modern UEFI rendszerek számos biztonsági funkciót kínálnak, amelyek a rendszer integritását és a felhasználó adatainak védelmét szolgálják. Két ilyen kulcsfontosságú beállítás a Secure Boot és a TPM (Trusted Platform Module).
A Secure Boot megakadályozza, hogy illetéktelen szoftverek (pl. rootkitek, vírusok) induljanak el a rendszerrel együtt már a boot folyamat elején. Csak olyan operációs rendszerek és meghajtóprogramok indulhatnak el, amelyek digitálisan alá vannak írva és megbízhatóként vannak azonosítva. Windows 11 esetén például ez kötelező funkció. Ha letiltod a Secure Boot-ot, az csökkenti a rendszered biztonságát, és megakadályozhatja a Windows 11 elindulását, vagy akár a telepítését is. Vannak esetek, amikor le kell tiltani (pl. bizonyos Linux disztribúciók telepítésekor, vagy régi hardverek támogatásakor), de ekkor is tudatában kell lenni a biztonsági kockázatoknak.
A TPM egy kriptográfiai processzor, amely biztonságos kulcsokat tárol, és segíti a rendszer integritásának ellenőrzését. Szintén alapvető követelmény a Windows 11 futtatásához és más biztonsági funkciókhoz (pl. BitLocker titkosítás). Ennek letiltása is súlyos biztonsági réseket nyithat, és gátolhatja bizonyos operációs rendszerek, illetve azok funkcióinak működését. Ezeket a beállításokat csak akkor módosítsd, ha pontosan tudod, milyen hatással lesznek a rendszeredre és a biztonságra.

8. Integrált perifériák beállításai (Integrated Peripherals)

Ez a szekció tartalmazza az alaplapi integrált eszközök beállításait, mint például az onboard audio, LAN (hálózati vezérlő), USB vezérlők, vagy a Wi-Fi/Bluetooth modulok. Bár ezek letiltása általában nem okoz katasztrofális hibát (legfeljebb nem fog működni a letiltott eszköz), de feleslegesen bonyolulttá teheti a hibakeresést, ha valami nem működik megfelelően. Például, ha letiltod az integrált LAN vezérlőt, és nincs külön hálózati kártyád, akkor nem lesz internet-hozzáférésed. Ha beállítási hiba lép fel, akkor nehéz lehet rájönni, hogy miért nem működik egy alapvető funkció. Hagyományosan ezeket a beállításokat csak akkor módosítjuk, ha egy dedikált (külső) kártyát használunk az integrált helyett, és konfliktust szeretnénk elkerülni, vagy energiát spórolnánk. Azonban a mai alaplapok már elég okosak ahhoz, hogy ezt maguktól kezeljék. Alapvetően hagyd ezeket az eszközöket engedélyezve, hacsak nem tudod pontosan, hogy melyiket miért akarod letiltani.

Mikor van rendben, ha hozzányúlsz?

Természetesen vannak olyan BIOS beállítások, amelyekhez nyugodtan hozzányúlhatsz, vagy akár szükséges is. Ilyenek például:

Boot sorrend (Boot Order): Ahhoz, hogy USB-ről vagy optikai meghajtóról indítsunk egy operációs rendszert (pl. telepítéshez), módosítanunk kell a boot sorrendet. Ez egy teljesen biztonságos beállítás.
XMP/DOCP profilok engedélyezése: Ahogy már említettük, ez a memória gyári, optimalizált sebességének kihasználására szolgál, és általában biztonságos.
Ventilátor sebességprofilok (Fan Curves): Egyes alaplapok lehetővé teszik a ventilátorok fordulatszámának finomhangolását a hőmérséklet függvényében, ami javíthatja a hűtést vagy csökkentheti a zajszintet.
Virtualizációs technológia (Intel VT-x / AMD-V): Ha virtuális gépeket (pl. VirtualBox, VMware) szeretnél futtatni, engedélyezned kell ezt a beállítást. Ez nem veszélyes, de ha nem használod, nem is kell engedélyezni.

Hogyan lehet helyrehozni egy rossz beállítást?

Ha a BIOS-ban való kísérletezés során a géped nem indul el, ne ess pánikba! Néhány beállítás (pl. feszültség, órajel) automatikusan visszaállhat biztonságos szintre, ha a rendszer többször nem tud elindulni. Ha ez nem történik meg, két fő módszer van a BIOS alaphelyzetbe állítására:

Load Optimized Defaults: Ez a leggyakoribb és legegyszerűbb módszer. Ha még be tudsz lépni a BIOS-ba, keresd meg ezt az opciót (általában a „Save & Exit” menüpont alatt található), és válaszd ki. Ez visszaállítja az összes beállítást a gyártó által optimalizált gyári értékekre.
CMOS Clear (Clear CMOS): Ha a gép egyáltalán nem bootol, vagy nem tudsz belépni a BIOS-ba, akkor fizikailag kell visszaállítanod az alaplapot. Ehhez kapcsolj ki minden áramot a gépből (húzd ki a konnektorból!), majd keress egy „CLR_CMOS” vagy hasonló feliratú jumpert az alaplapon. Általában át kell tenni egy rövid időre, majd vissza. Másik módszer a CMOS elem eltávolítása az alaplapról kb. 5-10 percre, majd visszatétele. Mindkét esetben visszaállnak a gyári beállítások. Mindig olvasd el az alaplap kézikönyvét a pontos eljárásért!

Összegzés

A BIOS/UEFI menü egy hatalmas erő a kezedben, de a hozzá nem értő beavatkozás súlyos következményekkel járhat. A gyártók hosszú órákat töltenek az optimalizációval, hogy a rendszered a gyári beállításokkal a lehető legstabilabban és leghatékonyabban működjön. A legtöbb felhasználónak soha nem kell beavatkoznia ezekbe a beállításokba, és ha nem vagy egy tapasztalt szakértő, aki pontosan tudja, mit miért csinál, akkor a legjobb tanács az: hagyd békén! Élvezd a számítógépedet a gyári beállításokkal, és ha mégis úgy döntesz, hogy módosítasz valamit, mindig alaposan tájékozódj, és készülj fel a lehetséges következményekre.