Képzeljük el, hogy egy repülőtér tranzitvárójában töltjük a napjainkat. Nem órákat, nem napokat, hanem éveket, sőt évtizedeket. Egy olyan helyen élünk, ahol az emberek állandóan rohannak, jönnek és mennek, de mi mindig ott vagyunk. Nincs otthonunk, nincs országunk, csak a beton és az üveg, ami elválaszt minket a kinti világtól. Ez nem egy disztópikus regény sci-fi víziója, hanem Mehran Karimi Nasseri, az iráni menekült valós, hihetetlen története, aki inspirálta Steven Spielberg 2004-es nagysikerű filmjét, az A terminált.
A filmben Tom Hanks játssza Viktor Navorskit, egy kelet-európai férfit, aki kénytelen a New York-i JFK repülőtér tranzitvárójában élni, miután hazájában puccs tört ki, és útlevele érvénytelenné vált. A történet szívmelengető, drámai és humoros elemeket ötvöz, de a valóság, bár hasonlóan abszurd, mégis sokkal bonyolultabb és sokszínűbb volt. Mehran Nasseri története egy valóságos modern odüsszeia, amely rávilágít a bürokrácia útvesztőire, a hontalanok helyzetére és az emberi kitartás erejére.
A kezdetek: Egy iráni aktivista útja a száműzetésbe
Mehran Karimi Nasseri 1945-ben született Iránban, Maszdzsid Szulejmánban. Apja iráni orvos volt, anyja brit állampolgárságú nővér. Fiatalkora tele volt politikai aktivitással. Az 1970-es években aktívan részt vett a sah-ellenes tüntetésekben, ami végül a száműzetéshez vezetett. 1977-ben hagyta el Iránt, hogy tanulmányait Angliában folytassa. Ekkor még nem sejthette, hogy ez a lépés egy évtizedekig tartó bolyongás kezdetét jelenti majd.
Nasseri Európában több országban is megpróbált politikai menedékjogot kérni, de kísérletei sorra kudarcot vallottak. Elmondása szerint a svéd, holland, német és francia hatóságok is elutasították kérelmét. 1980-ban Belgiumban kapott menekültstátuszt az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) védelme alatt. Ez a státusz lehetővé tette volna számára, hogy Belgiumban éljen, vagy más európai országokba utazzon. A sors azonban másképp rendelte.
A végzetes út és a papírok elvesztése
1988-ban Nasseri úgy döntött, Angliába utazik. Későbbi állításai szerint útban a párizsi Charles de Gaulle repülőtérre, a vonatállomáson ellopták tőle a táskáját, benne minden fontos dokumentumával, beleértve a menekültstátuszát igazoló papírokat is. Ezt az állítást azonban sosem erősítették meg teljesen, és sokan úgy vélik, talán ő maga dobta el őket, abban a reményben, hogy Angliában könnyebben kaphat politikai menedékjogot, ha hontalan státuszban van. Bárhogy is történt, a következmények pusztítóak voltak.
Amikor megérkezett a londoni Heathrow repülőtérre, belépést tagadtak tőle érvényes papírok hiányában. Visszaküldték őt abba az országba, ahonnan érkezett: Franciaországba. A francia hatóságok azonban szintén nem engedélyezték belépését az országba, mivel illegálisan érkezett, és nem rendelkezett a szükséges dokumentumokkal. Így találta magát Nasseri egy jogi csapdahelyzetben: nem tudott belépni Franciaországba, és mivel nem volt célállomása és érvényes úti okmánya, nem tudott elrepülni máshová sem. A párizsi Charles de Gaulle repülőtér 1-es termináljának tranzitvárója lett az otthona.
A repülőtér, mint otthon: 18 év a tranzitban
1988. augusztus 8-tól 2006 júliusáig, azaz 18 éven keresztül Mehran Karimi Nasseri a Charles de Gaulle repülőtér 1-es termináljában élt. Ez a hosszú időszak hihetetlen alkalmazkodóképességről és kitartásról tanúskodik. Nasseri a 20-as kapu közelében rendezte be magának egy kis sarkot, ahol padokon aludt, holmijait bevásárlókocsikon tárolta, és rendszeresen olvasott könyveket, újságokat.
A kezdeti napokban a reptéri személyzet és a rendőrök megpróbáltak megoldást találni a helyzetére, de a jogi útvesztő túl bonyolultnak bizonyult. Idővel azonban a repülőtér dolgozói, az utazók és a sajtó is tudomást szerzett a „Sir Alfred”-nek becézett férfiról. Egyesek élelmiszert hoztak neki, mások ruhákat, könyveket. A reptéri orvosok rendszeresen ellenőrizték az egészségi állapotát. Nasseri pedig csendben élt, napjában többször is borotválkozott a nyilvános mosdókban, majd leült olvasni, vagy naplót írt.
Éveken át ugyanazt a ruhát viselte, amelyet a reptéri mosdókban mosott ki. Szinte sosem lépte át a tranzitzóna határát, annak ellenére, hogy jogilag néha lehetősége lett volna rá. Egy ponton a belga hatóságok felajánlották, hogy visszatérhet Belgiumba, de ehhez új utazási dokumentumokat kellett volna szereznie. Nasseri azonban nem fogadta el az ajánlatot, mert ragaszkodott ahhoz, hogy papírjai ne menekültként, hanem iráni állampolgárként legyenek kiállítva. Azt állította, hogy iráni állampolgárként született Angliában, és nem akarta, hogy az iráni állampolgárságát megkérdőjelezzék. Ez a ragaszkodás a személyazonosságának egy bizonyos definíciójához tovább bonyolította a helyzetét, és meghosszabbította a reptéri fogságát.
A jogi útvesztő és Christian Bourguet
Nasseri története talán sosem lett volna ilyen ismert, ha nincs egy elhivatott jogász, Christian Bourguet, aki évekig próbálta megoldani az ügyét. Bourguet egy francia emberi jogi ügyvéd volt, aki ingyen képviselte Nasserit. Számos fellebbezést és jogi lépést tett, hogy segítsen a férfinak kijutni a reptérről. A probléma a francia jog bonyolultságában rejlett: mivel Nasseri illegálisan érkezett a tranzitba, de nem tudta elhagyni azt, egy jogi kategórián kívüli szürke zónába került. A francia törvények szerint nem tudták deportálni, mert nem volt hova, és nem tudták beléptetni az országba sem, mert hiányoztak a papírjai. A belga menekültstátuszát sem tudta érvényesíteni, mivel az eredeti dokumentumok hiányoztak, és ragaszkodott ahhoz, hogy nem hajlandó újra menekültstátuszt kérni.
Bourguet a média figyelmét is felhívta az ügyre, abban a reményben, hogy a nyilvános nyomás segíthet. Évek teltek el, a jogi csaták folytatódtak, de Nasserit továbbra is a repülőtérre „láncolták” a bürokrácia szálai. Idővel a férfi mentális állapota is megromlott kissé, egyre inkább belefeledkezett saját gondolataiba és a „Sir Alfred” identitásába.
Hollywood figyelme és az „A terminál”
Ahogy Nasseri története egyre inkább bejárta a világot, felkeltette Hollywood érdeklődését is. 1999-ben Steven Spielberg filmstúdiója, az Amblin Entertainment megvásárolta a jogokat Mehran Karimi Nasseri történetének megfilmesítéséhez. Állítólag 250 000 dollárt fizettek Nasserinek a jogokért, ami jelentős összeg volt számára. Ez a pénz, bár hatalmas összeg volt, nem oldotta meg azonnal a helyzetét, de lehetőséget adott neki egy új életre a reptér elhagyása után.
A film, az A terminál, melyet 2004-ben mutattak be, nagyrészt Tom Hanks lenyűgöző alakítására épült. Bár a film nem a valóság pontos mása, számos elemet átvett Nasseri életéből: a repülőtéren élést, a reptéri személyzettel való kapcsolatot, és a hazájában történt politikai eseményeket, melyek miatt nem tud hazatérni. A filmben a képzeletbeli Krakozhia állam diktatúrába süllyed, ami megakadályozza a főhőst abban, hogy belépjen az Egyesült Államokba. A valóságban Nasseri története összetettebb volt, nem csak egy egyszerű puccs, hanem a hiányzó papírok és a saját, rendíthetetlen ragaszkodása egy bizonyos identitáshoz tartotta fogva.
A film hatalmas sikert aratott, és világszerte ismertté tette Nasseri történetét, még ha kitalált elemekkel is átszőve. Sokak számára A terminál lett az első találkozás Mehran Karimi Nasseri sorsával, és rávilágított a menekültválság egy különösen abszurd, mégis emberi oldalára.
Élet a terminál után
Mehran Karimi Nasseri 2006 júliusában hagyta el a Charles de Gaulle repülőteret. Ekkorra egészségügyi problémái is adódtak, és kórházba szállították. A kórházból való távozása után egy párizsi menhelyen kapott elhelyezést, melyet a francia Vöröskereszt üzemeltet. Bár a film bevételeiből származó pénz lehetővé tette volna számára, hogy egy önállóbb életet kezdjen, Nasseri továbbra is visszahúzódóan élt. A sajtó sokszor megkereste, de ő inkább a magányt választotta, és elkerülte a nyilvánosságot. Évekig élt menhelyen, majd később egy kis párizsi szállodába költözött.
2022. november 12-én Mehran Karimi Nasseri, az a férfi, aki 18 éven át a Charles de Gaulle repülőtér jelképe volt, a repülőtéren hunyt el, szívroham következtében. Bár 16 évvel korábban elhagyta a terminált, az utolsó éveiben újra a repülőtérre költözött. Valószínűleg nosztalgia, vagy a biztonság érzése vonzotta vissza oda, ahol élete legmeghatározóbb időszakát töltötte. Valahol mélyen, a reptér talán sosem szűnt meg otthon lenni a számára.
A tanulság és az örökség
Mehran Karimi Nasseri története sokkal több, mint egy kuriózum vagy egy Hollywood által felkapott anekdota. Az ő élete egy erőteljes emlékeztető a bürokrácia embertelen oldalára, arra, hogy a jogi hiányosságok és a nemzetközi rendszer merevsége milyen tragikus emberi sorsokat eredményezhet. Ugyanakkor az ő kitartása, alkalmazkodóképessége és a körülményekkel való szembeszállása az emberi szellem ellenálló képességének élő bizonyítéka. Nasseri példája arra is rávilágít, milyen nehézségekkel küzdenek a hontalanok, akiknek nincs országuk, nincs otthonuk, és gyakran még az identitásuk is megkérdőjeleződik.
Az „A terminál” film bemutatta a szélesebb közönségnek ezt a különleges sorsot, és lehetőséget adott arra, hogy elgondolkodjunk azon, mit jelent az otthon, a szabadság, és az emberi méltóság egy olyan világban, ahol a határok és a papírok gyakran fontosabbnak tűnnek, mint az emberi sorsok. Mehran Karimi Nasseri, a „Sir Alfred” örökre beírta magát a történelembe, mint az a férfi, aki bebizonyította, hogy egy repülőtér tranzitvárója is lehet otthon, ha a körülmények máshogy nem engedik.
Emlékezzünk rá, mint az emberre, aki akaratlanul is szimbólumává vált a hontalanok, a számkivetettek és a bürokrácia áldozatainak. Története figyelmeztetés és inspiráció egyben, amely arra ösztönöz, hogy gondoljuk át, hogyan bánunk azokkal, akik elvesztették útlevelüket, otthonukat és talán még a reményüket is.
Leave a Reply