Képzeljük el a ’90-es évek közepét. A technológia rohamtempóban fejlődött, de még igencsak a gyerekcipőben járt a mai viszonyokhoz képest. Ebbe a korszakba robbant be a Windows 95, egy olyan operációs rendszer, amely gyökeresen megváltoztatta a számítógép-használatot. Nem túlzás azt állítani, hogy a Windows 95 volt az első olyan grafikus felhasználói felülettel rendelkező operációs rendszer, amely széles körben eljutott a nagyközönséghez, és megalapozta a modern számítógépes élményt. Előtte a DOS és a Windows 3.1 uralta a piacot, de a 95-ös verzió ígéretet hordozott: egyszerűbb kezelhetőséget, jobb multimédiás képességeket és a Plug and Play varázsát.
De vajon milyen gép kellett ahhoz, hogy ezt a forradalmi szoftvert futtatni lehessen? Sokan emlékezhetnek rá, hogy az elméleti minimális hardver követelmények gyakran köszönő viszonyban sem voltak a valós, élvezhető felhasználói élménnyel. Lássuk hát részletesebben, melyek voltak a kulcsfontosságú komponensek, és miért volt érdemes a minimálisnál többet áldozni rájuk.
A Processzor (CPU): Az Agy
A Windows 95 hivatalos minimális követelménye egy Intel 386DX processzor volt. Ezen a ponton érdemes megállni egy pillanatra: egy 386-oson a Windows 95 futott, de iszonyatosan lassan. A felhasználói felület akadozott, a programok hosszú másodpercekig, néha percekig indultak, és a multitasking szinte elképzelhetetlen volt. Ez az élmény szülte a viccet, miszerint a Windows 95 valójában „Windows 95 percent of your CPU time is spent waiting”.
A valóban élvezhető futtatáshoz már egy Intel 486DX2-es (66 MHz) vagy egy AMD DX4-es (100 MHz) processzorra volt szükség. Ezek már képesek voltak elfogadható sebességgel futtatni az operációs rendszert és az alapvető alkalmazásokat, mint például a Microsoft Office korabeli verzióit. Az igazi áttörést azonban a Pentium processzorok megjelenése hozta el. Egy 75 MHz-es, 100 MHz-es vagy pláne egy 133 MHz-es Pentium már gördülékeny, modernnek mondható élményt nyújtott. Ezen a szinten már megjelentek a multimédiás alkalmazások és a korai 3D-s játékok is, amelyek a Pentium MMX technológiáját is kihasználták.
Memória (RAM): A Munkaterület
Talán a memória (RAM) volt az a komponens, amelynek mennyisége a legnagyobb hatással volt a felhasználói élményre. A hivatalos minimum 4 MB RAM volt. Ezen a konfiguráción a Windows 95 gyakorlatilag csak lézengett. Folyton a merevlemezről töltögette a szükséges adatokat (swap file használatával), ami borzasztóan lelassította a rendszert. Gondoljunk bele, 4 MB RAM ma már egy-egy kép megnyitásához sem lenne elegendő, nemhogy egy teljes operációs rendszer és alkalmazások futtatásához!
A legtöbb szakértő és felhasználó egyetértett abban, hogy a 8 MB RAM volt az abszolút minimum az elfogadható működéshez. Ez már lehetővé tette az operációs rendszer és néhány alapvető alkalmazás egyidejű futtatását anélkül, hogy a rendszer folyton a merevlemezen lapozott volna. Az igazi kényelmet azonban a 16 MB RAM, vagy még inkább a 32 MB RAM jelentette. Egy 32 MB-os gépen a Windows 95 szinte szárnyalt, és a komplexebb alkalmazások, például a Photoshop korai verziói vagy a komolyabb játékok is élvezhetővé váltak. Ekkoriban terjedt el az EDO RAM (Extended Data Out RAM) technológia is, amely gyorsabb adatátvitelt biztosított a hagyományos FPM (Fast Page Mode) RAM-nál.
Merevlemez (HDD): A Tárhely
A merevlemez mérete szintén drámai változásokon ment keresztül ebben az időszakban. A Windows 95 telepítéséhez minimum 50-120 MB szabad területre volt szükség, verziótól és telepítési opciótól függően. A tipikus minimális merevlemez méret ekkoriban 200-500 MB volt. Ezen persze nem sok minden fért el az operációs rendszeren kívül.
Az élvezhető működéshez és a programok telepítéséhez már legalább 1-2 GB-os merevlemezre volt szükség. A mai gigabájtos, sőt terabájtos tárhelyek korában ez viccesen hangzik, de akkoriban egy 1 GB-os merevlemez hatalmasnak számított, és komoly beruházás volt. A legtöbb merevlemez ekkoriban még IDE (Integrated Drive Electronics) vagy EIDE (Enhanced IDE) interfésszel csatlakozott az alaplaphoz. A FAT16 fájlrendszer még ekkoriban volt domináns, amelynek maximális partíciómérete 2 GB volt, ami szintén korlátot szabott a tárhely növelésének.
Videokártya és Monitor: A Látvány
A grafikus felhasználói felület (GUI) miatt a videokártya és a monitor rendkívül fontossá vált. A minimális követelmény egy VGA (Video Graphics Array) kompatibilis kártya volt, amely 640×480 pixel felbontást és 16 színt tudott megjeleníteni. Ez ma már elképzelhetetlenül puritánnak tűnik.
Az elfogadható, és a Windows 95 esztétikáját már valamelyest visszaadó élményhez egy SVGA (Super VGA) kártya kellett, amely legalább 800×600, vagy ideális esetben 1024×768 pixeles felbontást kínált 256, vagy 16 bites (High Color) színekkel. A modernebb, 24 bites (True Color) megjelenítéshez már komolyabb kártyára és megfelelő mennyiségű videó memóriára (VRAM) volt szükség (általában 2-4 MB). Olyan gyártók, mint az S3 Graphics, Cirrus Logic, ATI, Matrox és Diamond Multimedia dominálták a piacot. A monitorok jellemzően CRT (katódsugárcsöves) technológiájúak voltak, 14, 15 vagy 17 hüvelykes képátlóval.
CD-ROM Meghajtó: A Multimédia Forradalom
A CD-ROM meghajtó nem volt alapkövetelmény a Windows 95 futtatásához, de elengedhetetlen volt a kényelmes telepítéshez (mivel az operációs rendszer több tucat floppyn is megjelent, ami a poklok pokla volt a telepítéskor), és különösen a multimédia élvezetéhez. A CD-ROM-ok megjelenésével robbanásszerűen megnőtt a rendelkezésre álló adatok mennyisége, ami lehetővé tette enciklopédiák, oktatóprogramok és persze játékok terjesztését.
A korai meghajtók 2x vagy 4x sebességűek voltak, ami azt jelentette, hogy az adatok olvasási sebessége 300 kB/s, illetve 600 kB/s volt. Az évtized végére már a 32x, sőt 52x sebességű meghajtók sem voltak ritkák. A csatlakozás általában IDE, ritkábban SCSI interfészen keresztül történt.
Hangkártya: A Hangélmény
A hangkártya szintén nem volt alapkövetelmény, de a multimédiás élmény szempontjából kulcsfontosságúvá vált. A Sound Blaster kártyák, különösen a Sound Blaster 16 és később az AWE32/64 modellek voltak a piacvezetők. Ezek a kártyák biztosították a játékok hanghatásait, a zenei MIDI lejátszást, és lehetővé tették a CD-ről történő hang lejátszását is. A Windows 95-tel érkezett beépített multimédia támogatás és a DirectSound API még jobban kihasználta a hangkártyák képességeit.
FDD (Floppy Disk Drive): Az Adatmentés Alapja
Bár a CD-ROM meghajtók terjedtek, a floppy meghajtó (1.44 MB-os, 3.5 hüvelykes) továbbra is alapfelszereltség volt. A rendszerindító lemezek készítéséhez, illesztőprogramok telepítéséhez és kisebb fájlok átviteléhez elengedhetetlen volt.
Input Eszközök és Egyéb Perifériák
Egy billentyűzet és egy egér természetesen elengedhetetlen volt a Windows 95 használatához. Az egerek többsége ekkor még soros porton keresztül csatlakozott, de már megjelentek a PS/2 csatlakozású modellek is. A modem (14.4 kbit/s, 28.8 kbit/s vagy 56 kbit/s) a dial-up internethez, a hálózati kártyák pedig a helyi hálózatokhoz váltak egyre népszerűbbé, különösen az irodai környezetben.
Az Élmény Összefoglalása
A Windows 95 bevezette a Plug and Play koncepciót, amely elvileg leegyszerűsítette az új hardverek telepítését, bár a valóságban sokszor a „Plug and Pray” szinonimájaként emlegették. Ettől függetlenül, a rendszer sikeresen felvértezte a számítógépeket a multimédia korszakra, és megnyitotta az utat az internet és a modern számítástechnika előtt.
Összességében elmondható, hogy míg a Windows 95 minimális hardverkövetelményei inkább a marketingfogások kategóriájába tartoztak, addig a valóban élvezhető felhasználói élményhez jelentősen komolyabb gépre volt szükség. Egy Pentium processzor, legalább 16 MB RAM, egy 1 GB-os merevlemez és egy SVGA videokártya volt az a konfiguráció, ami a legtöbb felhasználó számára ideális kompromisszumot jelentett a költségek és a teljesítmény között. Ez a nosztalgikus visszatekintés is rávilágít, mekkora utat tett meg a technológia az elmúlt évtizedekben, és milyen alapokat fektetett le ehhez a Windows 95 és a korabeli hardverek.
Leave a Reply