Windows 95 telepítése 13 hajlékonylemezről: egy küldetés emlékei

Képzeld el a digitális világot a szélessávú internet, a gigabájtos USB-kulcsok és a villámgyors SSD-k kora előtt. Egy világot, ahol az operációs rendszer telepítése nem egy tízperces, automatizált folyamat volt, hanem egy rituálé, egy beavatás, egy epikus utazás. Egy utazás, amelyhez türelemre, kitartásra és nem utolsósorban 13 darab hajlékonylemezre volt szükség. Üdvözöllek a Windows 95 telepítésének nosztalgikus visszaemlékezésében, ahol minden egyes lemezváltás egy apró győzelem volt.

A ’90-es évek közepe. A Pentium processzorok kezdtek elterjedni, a CD-ROM meghajtók még viszonylag ritka luxuscikknek számítottak, és az internet még gyerekcipőben járt. Ebbe a digitális őskáoszba robbant be a Microsoft forradalmi operációs rendszere, a Windows 95. Ez volt az a rendszer, ami – ígéretük szerint – bevezeti a tömegeket a grafikus felület és a Plug and Play varázslatos világába. Számomra és sok más korombelinek azonban a Windows 95 első találkozása nem egy elegáns CD-ről történt, hanem egy dobozból, tele számozott, 3.5 hüvelykes lemezkékkel. Pontosan tizenhárom darabbal.

A küldetés előkészületei: A DOS árnyékában

Mielőtt egyáltalán elgondolkozhattunk volna a grafikus felület nyújtotta örömökön, a kezdeti lépéseket még a jól ismert, parancssoros DOS alatt kellett megtenni. Ez önmagában is egy nosztalgikus utazás, hiszen ma már ritka az, aki ismeri az FDISK, a FORMAT és a SYS parancsok jelentőségét. A legtöbb „retro” gép, amire a Windows 95 került, valószínűleg egy régebbi Windows 3.1-es vagy DOS alapú rendszerrel működött. Az első lépés tehát egy indítólemez, avagy boot floppy elkészítése volt, ami tartalmazta a legfontosabb parancsokat.

Ezt követően jött a rettegett, de annál fontosabb merevlemez-particionálás. A DOS parancssorba begépelt FDISK parancs volt az első ajtó a modern operációs rendszer felé. Gondosan beállítottuk az elsődleges partíciót, ügyelve a lemezterület helyes kiosztására – ami akkoriban 500 MB vagy 1 GB is hatalmasnak számított. A partíció létrehozása után jött a FORMAT C: /S parancs. Ez a parancs nemcsak formázta a merevlemezt, eltörölve rajta minden korábbi adatot (ami önmagában is adrenalinfröccs volt), hanem átmásolta rá az alapvető DOS rendszerfájlokat is, hogy a gép később már a merevlemezről is el tudjon indulni.

És ekkor jött a nagy pillanat. A 13 hajlékonylemez közül az elsőt behelyezni a meghajtóba, majd beírni a SETUP.EXE parancsot. Ezzel elindult a Windows 95 telepítője, ami eleinte még DOS-os felületen futott. A kezdeti ellenőrzések, a rendszerkonfiguráció felmérése, majd a telepítés típusának kiválasztása. Minden kattintás, minden megerősítés feszültséggel teli várakozást hozott.

A hajlékonylemez-maraton: Lemezről lemezre

És akkor elkezdődött. Az első lemez, a másodig, a harmadik… A gép belső, halkan (vagy épp nem annyira halkan) zúgó ventilátorainak hangját felváltotta a hajlékonylemez-meghajtó jellegzetes, kattogó, recsegő hangja. A kis, zöld LED lüktetett, jelezve, hogy az adatok épp olvashatók. Majd a képernyőn megjelent az elkerülhetetlen üzenet: „Please insert disk X” – Kérjük, helyezze be az X. lemezt. Ekkor jött a rituálé: a lemez óvatos eltávolítása, majd a következő, számozott lemez behelyezése. Diszkrét kattanás, csúsztatás, és már mehetett is tovább a folyamat.

Ez egy többórás feladat volt. Nem lehetett otthagyni a gépet, mert néhány percenként szükség volt az emberi beavatkozásra. Ülni mellette, figyelni a képernyőt, és készenlétben tartani a következő lemezt. Ez a fajta türelem ma már szinte ismeretlen. Hol van ez ahhoz képest, amikor ma egy operációs rendszert letöltünk az internetről percek alatt, és az telepíti magát, míg mi kávézunk? Akkoriban ez volt a digitális szertartás, a meditáció egy formája.

A legfőbb félelem? Egy hibás lemez. Akkoriban a hajlékonylemezek megbízhatósága messze elmaradt a mai adathordozókétól. Egy apró karcolás, egy mágneses mezőhöz való közelség, egy kósza porszem is elég lehetett ahhoz, hogy a lemez olvashatatlanná váljon. Képzeld el: tizenegy lemezt sikerült feltölteni, már csak kettő van hátra, és a tizenkettedik lemeznél a telepítő hibaüzenetet dob: „Error reading disk. Please try again or cancel.” Ha nem volt kéznél egy pótlemez, vagy egy másik komplett szett, akkor kezdhettük az egészet elölről, vagy valahogy be kellett szerezni a hibás lemez másolatát. Ez tette igazán feszültté a folyamatot, és minden sikeres lemezváltás egy apró győzelemmel ért fel.

A fény az alagút végén: A grafikus felület születése

Ahogy az utolsó lemez adatai is felkerültek a merevlemezre, és a telepítő befejezte a fájlok másolását, eljött a nagy pillanat: a rendszer újraindítása. A BIOS teszt után már nem a megszokott DOS parancssor, hanem a Windows 95 indítóképernyője jelent meg: a jellegzetes felhők, a kék ég, és a „Starting Windows 95…” felirat. Ez a látvány önmagában is libabőrös volt.

És akkor megtörtént. Az első bejelentkezés, a jellegzetes „The Microsoft Sound” fanfár, amit Brian Eno komponált. A desktop, a híres „My Computer” ikon, a „Recycle Bin” és ami a legfontosabb: a bal alsó sarokban a kis gomb, amire az volt írva: „Start”. Ez volt az a gomb, ami megváltoztatta a világot. Egyszerűnek tűnik, de akkoriban ez egy forradalmi újítás volt, egy központi pont, ahonnan minden elérhető volt. Elindult a Plug and Play eszközfelismerés, a rendszer igyekezett detektálni a perifériákat: az egeret, a billentyűzetet, a videokártyát, a hangkártyát. Néha sikerrel, néha nem, de ekkor jött a CD-ről való drivertelepítés, ha már volt meghajtó.

A Windows 95 több volt, mint egy egyszerű operációs rendszer. Ez volt az első valóban felhasználóbarát Windows verzió, ami széles körben elhozta az internetezési lehetőséget (a beépített Dial-Up Networking és Internet Explorer révén), a multimédia élményét, és megalapozta a mai modern PC-használatot. Ezzel a rendszerrel nyílt meg a kapu a CD-s játékok, a digitális fényképek, az MP3-ak és a chatprogramok világa felé.

A tanulságok és az utóélet

A 13 lemezes telepítés egy hihetetlenül lebilincselő és egyben frusztráló élmény volt. Arra tanított, hogy a digitális fejlődés nem volt mindig zökkenőmentes. Megtanított a türelemre, a problémamegoldásra, és arra, hogy minden apró lépést értékelni kell. Minden lemezváltás egy apró győzelem volt a technológia felett, egy lépés a jövő felé.

Ma már a legtöbb operációs rendszer egy gombnyomásra telepíthető USB-ről, vagy egyenesen a felhőből. A gigabájtos telepítőfájlok másodpercek alatt átmásolódnak, a konfigurálás automatikus, és a hibalehetőségek száma minimális. Néhányan talán azt mondanák, hogy a 13 lemezes procedúra a múlt elavult emléke, de én azt mondom, hogy ez egy emlékeztető arra, hogy honnan jöttünk. Egy tanúsítvány arra, hogy a retro számítástechnika nem csupán nosztalgia, hanem a digitális fejlődés egy elengedhetetlen állomása.

Ez a „küldetés” nem csak a Windows 95 telepítéséről szólt. Arról szólt, hogy megértettük a számítógép működését a gyökereitől kezdve. Arról, hogy átéltük a technológia születését, és részesei lehettünk egy forradalomnak. És minden egyes alkalommal, amikor ma pillanatok alatt telepítek egy modern szoftvert, eszembe jut az a 13 hajlékonylemez, a recsegő meghajtó, és a „Start” gomb első felvillanásának felejthetetlen pillanata. Egy igazi digitális Odüsszeia, ami örökre bevésődött a memóriámba.